Mindenki volt már legalább egy esküvőn, és ha szerencsés akkor az nem a sajátja volt. A rengeteg készülődés a nagy napra, a stressz, hogy kijövünk-e a keretből, sikerül-e mindenkivel megosztani a boldogságunkat. Sajnos viszont legtöbbször nem sikerül elérni a kívánt eredményt.
A több hónapos készülődés a nagy napra, ami igazából az ünneplésről szól arról, hogy megosztjuk a kettőnk örömét a számunkra fontos emberekkel, hogy mindenki örül a boldogságnak, és nem a drágábbnál drágább ételnek és italnak. Ez az a nap, ami összeköti a két családot, és két életet. Nem kell, hogy tökéletes legyen, mert ez csak a kezdet, ami ennél sokkal fontosabb, hogy mindenki jól érezze magát.
A kép forrása.
De hogyan teszi boldogabbá a zöldesküvő a násznépet?
Azzal, hogy a rengeteg kiadástól megkíméljük magunkat, több barátot közeli ismerőst hívhatunk meg. Esetleg szüleinket is megörvendeztetve egy-két közeli baráttal, mert ugye „nem csak a húszéveseké a világ”.
A kép forrása.
És ha jobban belegondolunk, hogy az esküvői előkészületek egészét az ifjú pár végzi, nem is csoda, hogy belefáradnak, mire elérkezik a nagy nap. Éppen ezért ne féljünk segítséget kérni a családtól. Biztos van egy két ügyes kezű nagynéni, aki szívesen segít elkészíteni a gyűrűpárnát, vagy a menyasszonyi csokrot. A gyerekek biztos örömüket lelik majd az esküvői kártyákra való rajzolásban, amit egy ezermester rokon akár merített papírból is el tud készíteni. Azzal, hogy bevonjuk, őket még nem lőjük le előre a poénokat, hiszen az egész csak az esküvő napján áll majd össze. Azzal viszont, hogy összehozzuk az örömapákat egy közös fabrikálásra, megalapozzuk a jó esküvőt, a fesztelen hangulatot a családok és a barátok között. Olyan ez akár egy fúzió két vállalat között, tehát szükség van a csapatépítésre.
Illés Sándor
